"Vagy becsüljük meg, amit a sorstól, éppen (2,5*)kettőnknek jutott, hisz rövid az élet, és ki tudja..." (VF: Keserű eper)

A vasárnap esti körömrágás után, a hétfői felkelés, már rutinból ment. Igazán összeszedett voltam, kivételesen semmit se sikerült eltörnöm, tönkretennem, és elrontanom a laborban.
Aztán elérkezett a 15óra 15perc, a busz felmordult, és elindult Dunaújvárosra, rajtam a fedélzetén. Újabb 1 és negyed óra körömrágás, míg beértem a centrumba, ahol az én egyetlen kis Öcsém várt. Némi nyugtató borozás, és vacsora után elindultunk,a helyre ahol aznap este a nagyérdeműt szórakoztatni szerettük volna. A nyugalmamat már csak azt tette tökéletessé, hogy a négyötödöm fele már ott volt, a maradék meg perceken belül megérkezett. Némi késés- laza egy óra- után, és az előzenekar hetedik "Masszőr vagyok"-ja után, végre belekezdett a másfél órás repertoárjába. Közben a közönség között, rég nem látott ismerősöket fedeztem fel, nagy örömömre és még nagyobb megnyugtatásomra. Lassan letelt az utolsó óra is, mire végre mi mászhattunk fel azokra a bizonyos deszkákra. Persze ez az este se maradhatott el némi technikai málőr nélkül, az estét -1 erősítővel zártuk. De mindezen gondok ellenére ( pl.: hogy a sűrűn gomolygó füstől negyed óra alatt elment a hangom), és a jó közönség miatt, személy szerint, felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy jó este volt.
Végül némi köszönetnyilvánítás Dunaújvárosi barátainknak, Zsoldynak, Jankának, a 26-os koli lakóinak, és az Öcsémnek(és a rokonainak).